A törzs alakja szerint

CHOKKAN - csokkan
MOYOGI - mojogi
TACHIKI - tacsiki
SHAKAN - sakán
KENGAI - kengáj
HAN KENGAI - hán kengáj
BAN KAN, HAN KAN (HORAI) - bán kán, hán kán
NEJIKAN - nedzsikán
SABAMIKI, SABAKAN - szábámiki, szábákán
SHARIMIKI, TACHIGARI - sarimiki, tácsigári
BUNJINGI, BUNJIN - bundzsingi, bundzsin

A törzsek száma szerint

TAN KAN - tan kán
SOKAN, SOJOU - szókán, szodzsou
SAN KAN - szán kán
GO KAN - go kán
KABUDACHI, KABUKI - kabudacsi, kabuki

A gyökérzet formája szerint

NEAGARI - neagari
NETSURANARI - necuranari
IKADA BUKI - ikada buki
KORA BUKI - kora buki
SEKIJOJU - szekidzsodzsu

Ágrendszer szerint

HOKIDACHI - hókidacsi
FUKINAGASHI - fukinagasi
SASHIEDA - szasieda
SHIDARE - sidare

A kompozíció alapján

TSUKAMI JOSE - cukami
YOSE UE - josze ue
ISHITSUKI - isicuki


A törzs alakja szerint

CHOKKAN

(egyenesen felfelé növő, függőleges törzsű forma)

E stílus jellemzője az egyenesen felfelé növő, függőleges törzsű bonsai. Minden irányban kifejlődött gyökereivel kapaszkodik a talajba, melyek a föld felszínén jól látszanak. Ágrendszere szintén minden irányba nő, kivételt képez a növény eleje, ahol nem lehet ág a törzsön, mert annak végig jól kell látszania. Csak az oldalágakon keletkezett kis lombozat takarhatja a törzset, de lehetőleg ezt is kerülni kell. Szintenként egy-egy ágnak kell elhelyezkednie a törzs kerületén, felváltva minden irányba, úgy, hogy egyensúly keletkezzen és a kúpforma kialakuljon. A fiatal növénynél az ágak általában felfelé állnak, amelyek csak később, az idős növényeknél (a lombozat nagy súlya miatt vagy a hosszú téli hóterhelés következtében) kezdenek kiegyenesedni vagy lefelé irányulni, a törzzsel hegyesszöget zárva be. Ez azt is elősegíti, hogy télen a hó a lefelé álló lombozatról könnyen lecsússzon, megóva így a növényt a hó súlyától. A fa csúcsa lehet hegyes kúpban végződő, de kialakulhat egy harmonikus, lekerekített lombpárna is, amelyik a legfelső szintet lezárja. Különösen sűrű, felkopaszodott fenyőerdőben látni olyan fákat, melyeknek a csúcsa mint egy kinyitott ernyő emelkedik a többi fa fölé. Gyakori ennél a stílusnál, hogy a fa csúcsa fényhiány, erős vihar vagy villámcsapás következtében elhal, és egy száraz farészben, jinben végződik. Bonsaiformázásnál ezt jól ki lehet használni - utánozni -, mert a túl magas, jó gyökerű és ágrendszerű fát megfelelő helyen el lehet vágni, és mesterségesen ki lehet rajta alakítani a jint. Megoldható ilyen esetben az is, hogy egy megfelelő magasságban lévő, előre néző ág felett a törzset ferdén elvágjuk, a vágásfelületet lakkbalzsammal vagy oltóviasszal kezelgetjük, és az ágat felhajlítva új csúcsként rögzítjük. Ennél a bonsaitípusnál a törzsön jobbra vagy balra az első ágnak olyan magasan kell kiindulnia, hogy a földből kilátszó gyökereket jól lehessen látni, de ez a magasság nem lehet több, mint a törzs egyharmada. Ez az első ág általában a leghosszabb. Fontos szerepe van a közvetlen felette lévő második és a hátrafelé néző harmadik kis ágnak is, ezek lombtömegükkel egyensúlyozzák ki a fa alsó részét, és a lomb közti üres terekkel együtt a növényről kialakuló általános benyomást, az egységes képet nagyban tudják befolyásolni. A törzsön felfelé haladva a további ágak elosztása biztosítja a megkívánt tiszta felépítést, a kúpos formát, valamint azt, hogy a fény mindenhonnan mindenhova behatolhasson. Egy jól kialakított, chokkan stílusú bonsajt soha nem az általában téglalap alakú edény közepére helyezik el, hanem a geometriai középponttal párhuzamosan, de attól hátrább és a leghosszabb ág helyzetétől függően a középtől jobbra vagy balra. Az edény hossza a növény teljes magasságának kétharmadánál valamivel hosszabb, szélessége a főágak szélességénél valamivel kisebb lehet. Az edény méretei kismértékben eltérhetnek az aranyszabályban meghatározottól, de a hosszméret nem haladhatja meg a növény magasságát.

MOYOGI

(szabadon felfelé növő törzsű forma)

Ennél a formánál a törzs mindenfelé hajolva emelkedik a magasba úgy, hogy különböző irányú, három dimenzióban történő görbületek után a csúcs pontosan a földből ki jövő törzs középpontja felett legyen. Ez a legelterjedtebb stílus, a formák kombinációja mind a természeti előképekben, mind a bonsaiban. A törzs mindig ferdén nő ki a földből, arra támaszkodva és abba kapaszkodva gyökereivel; útjában felfelé előre vagy hátrafelé hajlik, majd egy újabb kis görbülettel, mint egy dugóhúzó, az ellenkező irányba görbül, hogy végül újabb görbülettel a csúcs a törzs kiindulópontja fölé kerüljön. A törzs itt is fokozatosan vékonyodik a földtől a csúcsig. A növény csúcsa és a teljes lombozat szemből vagy oldalról egy háromszögbe foglalható.

Az ágak rendszerint vízszintesek maradnak.

TACHIKI

(a félkörívben meghajolt törzsű bonsai stílus)

A tachiki olyan bonsai stílus, melyre az a legjellemzőbb, hogy a törzs félkörívben meghajlott, és enyhe ellenkező irányú görbülettel vagy ágakkal alakítják ki a félgömb vagy ernyő alakú koronát. A félkörívű törzs a téglalap alakú vagy ovális tál hosszanti tengelyét követi, rajta az ágak előre-hátra, de jobbra és balra is -tehát a görbület belső oldalán is - kiterjesztett szárnyakhoz hasonlóan helyezkednek el. Ennél a stílusnál nem számít végzetes hibának, ha az ágak az ív - a hajlat - belső oldalán is nőnek és a formázás során megmaradnak. Egyes esetekben bonsaimesterek készakarva hagynak meg a belső íven ágakat, hogy takarják a szerintük nem kívánatos, íjszerű félköríves törzset, amit nem tartanak szépnek.

SHAKAN

(megdőlt, ferde törzsű stílus)

A törzs jobbra vagy balra enyhén megdőlt. Ez a dőlésszög elérheti a 45 fokot is. A törzsön az ágak rendszerint vízszintesen helyezkednek el. A shakan csúcsa és lombozatának egy tekintélyes része az edény peremén túlnyúlik, ezáltal igen labilis, feldőléssel fenyegető képet mutat. A törzs dőlését tekintve hasonlít a fukinagashi, szélfújta stílushoz, de itt az ágak és a lombozat minden irányba nő. Ezzel az ág és lombrendszerrel kell a növény egyensúlyát megteremteni és megóvni a feldőlés veszélyétől. A növény egyensúlyának helyes kialakítása annál nehezebb, minél ferdébb a fa. A fa gyökerei oldalt és a dőléssel egy irányban rendszerint vastagok és kapaszkodók, míg a megdőlt törzs alatt majdnem a lapos, ovális edény széléig támasztják a törzset. A shakan azokra a síugrókra emlékeztet, akik, hogy minél messzebb repüljenek, annál ferdébben dőlnek rá a levegőre repülés közben, míg vízszintesen hátratartott kezükkel az egyensúlyt teremtik meg.

KENGAI

(csüngő, kaszkád, vízesésstílus)

Ezt a stílust az irodalom kaszkád, csüngő, vízesésszerű formának nevezi, de a kínaiak "mennybe vezető lépcsőnek" is hívják.

A növény a rendszerint nagyméretű, magas, négyszögletes vagy kerek edényből felfelé indul el, majd egy nagy ívet vagy néhány hajlatot, görbületet leírva, az edény szélén túlnyúlik, és mélyen az edény alá csüng. Az edényben lévő földtömeg ellensúlyozza a lecsüngő növény súlyát. Mivel a bonsai túlnyúlik az edény alján, általában oszlopra állítva vagy kiállításokon tradicionális, formagazdag, díszes állványra helyezik el. A kengai lehet többtörzsű is, melyek közül nem mindegyik csüng a teljes hosszban, végződhet akár csúcsban, akár egy-egy ív után lombpárnában. Az edény fölött rendszerint egy lombkupolát alakítanak ki, az ágakon pedig mindig felfelé irányítva helyezkednek el jobbra-balra a lombpárnák. Itt is kívánatos egy-két szabály betartása:

a) minél nagyobb gyökérrész emelkedjen ki az edény széle felett,

b) az első, még az edény szélén nem túlnyúló ágon az edény felett egy szép háromszögletű korona legyen kialakítva,

c) az ágak a kanyargó törzs külső ívein helyezkedjenek el, felváltva jobbra és balra, ezeken fentről lefelé haladva egyre kisebb, felfelé irányuló lombpárnák nőjenek,

d) ezek a lombpárnák szép emeleteket alkossanak, melyek helyenként eltakarhatják a törzset,

e) egy szigorú kengai stílusban megformált bonsainál az edény aljának közepe, a gyökér közepe, a növény felső csúcsa és a lecsüngő ág alsó csúcsa egy egyenes függőleges vonalba kell, hogy essen. Ha ezeket a szabályokat nem tudjuk minden részletükben tökéletesen betartani, bocsánatos bűnnek számít, mert egy szabályos kaszkád megformálása nehéz feladat.

HAN KENGAI

(félkaszkád)

A han kengai abban különbözik az előzőekben leírt kengaitól, hogy törzs ugyan lehet ívben meghajolt és lefelé növő, de ez és a rajta lévő ágak, valamint a lombozat sem érheti el az itt is viszonylag magas, nagy tömegű, négyszögletes vagy kerek edény alsó szélének meghosszabbított síkját.

Nagyon hasonlít a szélfújta és ferde törzsű stílushoz, de itt lehetnek függőleges és a képzeletbeli szél irányával szemben növő ágak és lomb.

BAN KAN, HAN KAN (HORAI)

(ívelt, hajlítgatott törzsű stílus)

Ez a bonsai stílus nem nagyon ismert. A szakirodalomban is csak kevés publikációt lehet róla találni. Régebben ez a bizarr, ívelt, hajlítgatott, ide-oda hajló, cikcakkos forma nagyon közkedvelt volt. Egzotikus megjelenése miatt sok ilyen stílusú bonsajt készítettek kereskedelmi célokra is. Újabban ezt az egyszerűbb, klasszikus stílusok iránti érdeklődés váltotta fel. A han kan stílusú növény nyugtalan képet mutat. A törzs minden irányban csavarodik, tekeredik, felemelkedik, majd lefekszik egészen a földre, és innen újra felemelkedik. Olyan, mintha forgószél csavarta volna meg a fát, teljesen szétzilálva ágait. Ez az utóbbi jellemzés főleg a természetből begyűjtött és nem a rafináltan megformázott növényekre vonatkozik. Ilyen szélsőséges körülményeknek kitett növények a természetben sokszor kettéhasadt, félig lehántolt törzsű, összevissza csavarodott, csak kis részükön kilombosodó fákká válnak. A bonsaimesterek ezeket utánozzák, a szemlélők pedig sajnálkozva vadembernek nevezik őket, hogy így sanyargatják a fákat. Pedig a természet sokszor még mostohább, mint az ember.

NEJIKAN

(összecsavarodott törzsű bonsai)

A nejikannál a törzs saját tengelye körül egyszer vagy többször megcsavarodik. Ez az összecsavarodás vagy a törzsnek a megcsavarodása lehet olyan, hogy ezáltal egy spirálszerű törzs fejlődik ki. Ez nem minden esetben jár azzal, hogy egyben a törzs is megsérüljön, a kérge leváljon, megrogyjon, és sabamiki vagy charimiki stílusú, lehántolt törzsű, odvas uszadékfa jellegű törzset kapjunk.

A természetből - főleg Kaliforniában - begyűjtött növények a törzs megcsavarodása mellett ilyen megroncsolódott képet mutatnak. Még van egy másik formája is a megcsavart törzsnek, amikor ez a csavarodás a törzs teljes vastagságában spirálszerűen halad fölfelé és leginkább talán a dugóhúzóhoz hasonlít. Olyan, mintha egy botra csavarnánk fel menetenként egy jól hajló, fiatal, hosszú törzset, és ezt rögzítenénk. Megemlítem azt a lehetőséget is, hogy több törzset összecsavarva hasonló jelenséghez jutunk. Elképzelhető az is, hogy egy megcsavarodott, elhalt törzs mellé egy vékony élő fát ültetnek, melynek törzsét az elhalt fa előre elkészített vájatába helyezik és rögzítik, így biztosítva az "élő" alkotást. Magam sem hittem korábban, hogy ennyi fortélya lehet e különleges formájú bonsai kialakításának.

SABAMIKI, SABAKAN

(széthasadt, lehántolt kérgű, odvas törzsű stílus)

Ez a széthasadt törzsű, lehántolt kérgű, odvas, öreg, göcsörtös, vadságával meghökkentő stílusú bonsaiforma csak nehezen különböztethető meg a charimiki, uszadékfa stílusú bonsaitól. Együtt lenne célszerű ismertetni őket, mégis megpróbálom a leglényegesebb jegyeket és az eltéréseket kiemelni. Az olyan vastag törzsű növény, melyen természetes vagy a bonsaimester segítő kezével kialakított odvak láthatók, biztosan ebbe a stíluskategóriába sorolható. Egyértelműen ide tartoznak a kettéhasadt, de egymás mellett megmaradt törzsű fák is. Mintha egy villámcsapás a csúcstól a gyökérig egy oldalon végighántotta volna a törzset, az ágakról is lehántotta a kérget és a lombot - szintén ide sorolható. Gyakran csak részben élő részeket tartalmazó, valamikor hatalmas hatást kelő fák sebesültségük és viszontagságaik között is túlélték a megpróbáltatásokat és így váltak élő faroncsokká. Ezek a nem megszokott látványt nyújtó, ázsiai hatást mutató bonsaiformák sok emberben azt a képzetet keltik, hogy a növényt sanyargatják, kínozzák, gyötrik. De ha történetesen ezt a pusztítást a természet teszi, és az ember az, aki élőhelyéről, ahol a fa hamarosan elpusztulna, begyűjti, szép edénybe ülteti, ápolja, táplálja, kicsit megformázza, és mint egy kincsre, vigyáz rá. Erről a bonsaimesterről nem mondhatjuk, hogy barbár!

SHARIMIKI, TACHIGARI

(uszadékfa stílus, lehántolt törzs, száraz ágak)

Ezt a stílust a halott, kifehéredett törzsű, lehántott kérgű fák alkalmazására fejlesztették ki. A stílusnak nincs semmilyen szigorú előírása, nem kell követnie meghatározott formát. A természetben az ilyen fák erősen károsodottak vagy sérültek. Sikeresen lehet ilyen stílust formálni a kéreg mesterséges eltávolításával és az alatta lévő fa kifehérítésével. A száraz, letört ágvégek a jinek. Ezek a fák nagyon idős növény hatását keltik, látványuk megindító.

BUNJINGI, BUNJIN

(literati (irodalmi) stílus)

A bunjingi vagy literati (irodalmi) stílusnál egy vékony, viszonylag hosszú törzs erős, megtört kanyarokkal, ferdén beültetve kis, kerek, lapos edénybe, elegánsan és lendületesen emelkedik a magasba. Lomb csak a törzs felső harmadán van, az is viszonylag kicsi. Vannak többtörzsű, sőt kaszkád típusú tehát az edény alján lefelé túlnyúló, elegáns, vékony törzsű és kis lombú - bonsaik is. Ez a típusú bonsai nem természeti előképek alapján keletkezett, hanem egy XIV-XVII. század között működő dél-kínai amatőr festőiskola, a "Nanga" alakította ki, ahol az addigra megkövesedett régi stílust elhagyták. Japán festők a XVIII. században utánozták és a bonsaimesterek is követték ezt a kevéssé természetes formát. Ezekben az amatőr festőiskolákban nemcsak festők, hanem teológusok, szobrászok, költők is működtek, így innen kapta az "irodalmi" melléknevet. A század végén nagyon elterjedt, kedvelt forma volt.


A törzs száma szerint

TAN KAN

Egytörzsű

Ebbe a stílusba olyan egytörzsű bonsaikat lehet sorolni, amelyek nem viselik magukon más stílus (elsősorban a chokan, a moyogi, a shakan, a hokidachi, a sashieda, a shidare) jellegzetes jegyeit. Nem a fönt felsoroló stílusok előírásai szerint készítették őket, vagy ha több stílus jegyei is felismerhetők rajtuk, nem dönthető el egyértelműen, hogy melyikhez sorolhatók.

SOKAN, SOJOU

Két törzsű, ikertörzsű stílus

A sokan, ikertörzsű stílus jellegzetessége, hogy egy gyökérrendszerből vagy közvetlenül két törzs nő ki, vagy a földből kinövő törzs válik ketté, és így lesz dupla törzsű a növény.

Ha a két törzs közel azonos vastagságú, akkor ikerbonsairól beszélünk.

Ha a két törzs nem azonos vastagságú és magasságú, akkor az egyik fő törzsként szerepel, ez a vastagabb és magasabb, míg a másik vékonyabb, és alacsonyabban követi azt. Anya vagy apa és gyermeke.

Ez az egyetlen bonsai stílus, amelyik páros törzsből áll, az összes többi páratlan, még a sok fából telepített erdő is.

A törzsek formája szerint az ikerbonsai stílus követheti az egytörzsű növények stílusformáit, csak kéttörzsű változatban. Ezért lehet egyenesen felfelé növő törzsű, moyogi, ferde törzsű, bunjingi vagy szélfújta stílusnak megfelelő kéttörzsű forma. Az ágrendszer kialakításánál lényeges eltérés van az egytörzsű stílusváltozat és az ikerforma között. Az előbbinél a növény térfogatának felépítéséhez egy ágövből különböző magasságokban csak, és lehetőleg csak egy-egy ágat hagynak meg felváltva oldalra, hátra és a másik oldalra. Az ikerbonsai minden változatának esetén a két törzsön mindig közel azonos magasságban hagynak meg ágakat, hogy a törzsek ágrendszere egy egységes fa képét mutassa.


SAN KAN

Háromtörzsű bonsai stílus

A san kan egy gyökérrendszerből kinövő háromtörzsű bonsai, melynél kívánatos, hogy a törzsek vastagsága különböző legyen (apa, anya, fiú). Lehet látni az irodalomban közel azonos törzsvastagságú bonsaikat is, de ezeknél más érdekes jellegzetesség van, pl. igen hosszú három törzs viszonylag rövid ágakkal és lombbal a törzs felső 1/3-án. Szahalin szigetéről, a tundrákról származó lucfenyőből megformált bonsai ez, de hasonlót készíthetünk Cryptomeria japonicából is, az ágain felfelé minden irányban megformázott, mélytányérszerű lombozattat a törzs felső felén.

GO KAN

Öttörzsű stílus

Az egy gyökérből kinövő öttörzsű bonsai a go kan. A szakirodalomban, ugyanúgy, mint a természetben és a bonsaigyűjteményekben, sokkal ritkábban fordul elő, mint az iker- vagy a háromtörzsű forma. Nehéz a természetben olyan növényeket találni, ahol egy gyökérből öt törzs nő ki, és ezek a törzsek még olyanok is, hogy ágaik viszonylag alacsonyan nőnek, tehát bonsaiméretre formálhatók. A kívánalmak a go kan stílusváltozatnál ugyanazok, mint a háromtörzsű változatnál ismertetettek, de ezeket még nehezebb betartani. A legegyszerűbb, ha a fő törzs - a legvastagabb - középen egyenesen felfelé nő, két oldalon két-két törzs tőle egy kicsit ferdén elhajolva emelkedik a magasba, méghozzá úgy, hogy az öt törzsön kialakított vízszintes lombpárna egy nagy, robusztus fa formáját adja. Ez a törzsre is vonatkozik, mert a hátul lévő törzsek egy részét az elülsők takarják, így az összbenyomás egy masszív, vastag alap. A lombozatnak nem szabad nagyon sűrűnek lennie. A lombpárnák között üres terek szükségesek, hogy a belső lombok is kapjanak fényt, és ne pusztuljanak el. A bonsajt időnként forgatni kell, hogy szépen, egyenletesen fejlődjön.

Ha követjük az ikertörzs elveit, kombinálva az erdőtelepítés szabályaival, minden többtörzsű stílus valójában egy nagyobb térfogatú változat. Az egyes törzsek lehetőséget biztosítanak a mélység érzékeltetésére. A törzsátmérők különbsége fontosabb, mint az egyes törzsek egyéni törzsátmérőjének fokozatos változása a csúcs felé haladva. Az átlós tengelyvonal nagyon hatásos a tér illúziójának megteremtésében.

KABUDACHI, KABUKI

Soktörzsű stílus (facsoport)

A kabudachi az egy gyökérből kinövő soktörzsű bonsai stílust jelenti. A törzsek száma alapján tárgyalt bonsai stílusokról eszembe jut a polinéziai őslakók egy kéz ujjaival való számolása, ahol egy, kettő, három, öt - és sok. A japánok használják még a nana vagy shichi (sicsi) és a kyu-kan, a hét- és kilenctörzsű meghatározást is, ehhez a polinéziaiak a kezüket kétszer mutatnák, ami azt jelentené, hogy nagyon sok.

Ennek a stílusnak az a jellegzetessége, hogy egy gyökérből sok törzs nőjön ki, vagy a törzsek a föld alatti gyökérelágazásból egymáshoz közel fejlődjenek, és olyan képet alkossanak, mintha egy vastag közös törzsből indulna a növény. Mint már az eddigi leírásokból is megfigyelhették, tiszta többtörzsű stílusról nem lehet beszélni, rendszerint egy-egy más stílus kombinációjával együtt jelennek meg. Kivétel talán az ikerstílus, amelynek külön jellegzetes jegyei vannak. Ha minőségi bonsait kívánunk csinálni, törekedni kell arra, hogy a törzsek egy gyökérből induljanak; több növény összeültetése kicsit elítélendő, és más csoportba tartozik. E bonsai stílus szépsége a törzsek, az ágak és a levélzet tömegének harmóniájában nyilvánul meg, és abban, hogy egy egységes növénycsoportot alkot, melyet egy fára jellemző alakra formáznak. A fa sok törzzsel a gyökér fölött megosztott, és úgy jelenik meg, mint egy csoport.

Az egyes törzsek csúcsait meg kell tudni különböztetni. A lombozatot határoló idom ennél a stílusnál lehet háromszög, tojásforma vagy akár kör is, de soha ne legyen szimmetrikus. A csúcs egy kissé előrehajol. A kabudachi stílus abban különbözik a netsuranari vagy az ikadabuki stílustót, amelyek szintén egy gyökérből több törzset fejlesztenek, hogy itt egy sűrű törzsköteg nő ki a földből, a gyökérből, vagy egy nagyon rövid gyökérrészen fejlődik ki és oszlik el a sok törzs. Ez a stílus talán legjobban a korabuki stílushoz hasonlít, amelynél a törzsek egy tönkből vagy a teknősbéka páncéljához hasonló gyökérrészből, a bankonnak nevezett gyökérből fejlődnek ki. Nagyon jellemző erre a stílusra, és a szakirodalom tipikus példaként ismerteti azt az eljárást, melynél egyenesen felfelé növő (chokkan) stílusú fákat egymás közelébe ültetnek, és kiválogatás - vastagabb, magasabb, vékonyabb, rövidebb - után egy egységes facsoporttá történő megformázásából alakul ki egy szabályos soktörzsű, szép kúp alakú emeletekre tagolt lombozattal és üres terekkel rendelkező fenyő, amelyet, ha eltekintünk a sok törzstől, chokkánnak is nézhetünk.

Elképzelhető különböző vastagságú, szabadon felfelé növő, moyogi stílusú fákból kialakítható facsoport is.


A gyökérzet formája szerint

NEAGARI

Magasan kiálló gyökerű stílus

Ezzel a stílussal egy új szempont - a gyökérzet formája - szerinti csoportosítás típusait ismertetem.

A neagari hosszan kiálló (gólyaláb) gyökerű bonsai. A földből kiálló gyökér hossza a növény egyharmada, fele is lehet. Az így formázott bonsai természetellenesnek hat. Abban az időben, a múlt század végén, amikor keleten a bizarr formák voltak közkedveltek, Európában pedig a szecesszió, e forma nagy népszerűségnek örvendett, és sokan bonsait neveltek ebben a stílusban. Az utóbbi 30-40 évben alig készítenek ilyen növényeket, példa rá az is, hogy a tokiói bonsai-kiállítások albumait végignézve, évi 200 kiállított növény között egyetlen ilyen stílusút sem találtam.

NETSURANARI

Összevissza tekeredő gyökérrendszerből kinövő facsoport

A neutsuranari stílus a talajszinten kígyózó, ide-oda hajló gyökérzetből kihajtó törzsek facsoportja, mely különböző vastagságú, magasságú és hajlású fákból áll. Nincs rá szabály, hogy hol kell a legvastagabb fának lennie, és ehhez viszonyítva hova kerüljenek és hogyan helyezkedjenek el sorrendben a többi fák, mint az erdőnél. Ez egy véletlen formáció, amit csak nagyon kis mértékben tud a bonsai készítője befolyásolni. A lényeg, hogy a bonsai egy gyökérből alakuljon ki, és ez a gyökér jól látszódjék is. A másik szempont, hogy összképében egy szép facsoportot vagy erdőt idézzen.


IKADA BUKI

Tutajforma

Ezt a bonsaitípust minden bizonnyal jól meg fogjuk tudni csinálni. A törzs vízszintesen a földön fekszik, az ágakat felfelé irányítjuk, és ezek átveszik a későbbi törzsek szerepét. Új gyökereket lehet nevelni a régi törzsön, ha a fát megfelelően gondozzuk. Facsoportot, fasort, kis erdőt készíthetünk, melyeknek törzsei egy látható, fekvő törzsből fejlődnek. Ez a forma kivételesen nem hat mesterségesen megcsináltnak.

KORA BUKI

Gyökérpáncélból kinövő bonsai stílus

A kora buki többtörzsű bonsai, amelynél a törzsek a szétterülő gyökerek összenövése folytán egy páncélszerűen - "teknősbékapáncél" - megvastagodott gyökérnyakból nőnek ki. Lehet rövid tönk is, melyből ágak, törzsek hajtottak ki, és idővel ez a tönk a törzsekkel kiterjedt, szétterülő gyökérrésszé fejlődött. A tönk belseje elkorhadt, körben a héj körül az új törzsek élő és fejlődő, összekapcsolódó gyökérrészei bizarr, sziklaszerű formát hoztak létre.

SEKIJOJU

Sziklát gyökereivel átfogó bonsai stílus

Ebbe a stíluscsoportba a gyökerek formája szerint osztályozzák a bonsai stílusokat. A bonsai-könyvszerzők tekintélyes csoportja az "ishitsuki" név használatával nem tesz különbséget a szikla és bonsai kétféle beültetésében. A sziklára ültetésnél a növény gyökere átfonja a sziklát, és a bonsai a sziklára fonódó gyökereivel és a bonsaiedénnyel együtt képez egy egységet: ez a "sekijoju" stílus. A másik esetben a bonsai a szikla egy mélyedésébe, mint egy kis edénybe kerül beültetésre, gyökereinek abban a kis földben kell élniük, ami a sziklaüregben rendelkezésre áll, és nincs kapcsolata a talajjal.


Ágrendszer szerint

HOKIDACHI

Bábaseprű, boszorkányseprű stílus

A hokidachi, a boszorkányseprű szinte a legelterjedtebb forma a bonsaival nem régen foglalkozó amatőrök körében. A stílust egyenes, vastag törzs jellemzi, szép, szétterülő gyökérzettel. Ágrendszere a törzs felső végén minden irányba indul, fokozatosan vékonyabb és vékonyabb ágak egyenletes kifejlődésével szabályos gömbkoronát fejleszt. Ez a korona lehet kúpos fa formájú, elnyújtott vízcsepp formájú, lehet olyan, mintha a gömb alakú korona csúcsát megnyomva, alul terebélyesedett volna ki a fa, de lehet teljesen szabályos félgömb is.

Ágrendszerét tekintve két típusa különböztethető meg: az egyik típusnál a törzs egy pontján ferdén felfelé minden irányba ágak indulnak el, a törzs tovább nem folytatódik, az ágak elágaznak, újra elágaznak, és kialakul a szabályos korona. Minden kinövő ágat állandóan vissza kell vágni (I. boszorkányseprű stílus).

A másik típusnál a törzs az első elágazásig egyenletesen vastag, az ágak itt körben elágaznak, a törzs felfelé folytatódik egyre elvékonyodva, különböző magasságban ágak fejlődnek rajta, és ezek kis oldalágai, gallyai alkotják a koronát. A tél alkalmas arra, hogy a lombhullató fák- amelyekből általában a seprű formájú bonsait kialakítják - ágrendszerét alaposan szemügyre lehessen venni, fölülről nézve is megszemlélni. Az esetleg szükséges korrekciókat ilyenkor lehet elvégezni. A bonsai felépítésének igazi szépsége is télen látszik jobban, nyáron a lombok mindent eltakarnak.

FUKINAGASHI

(szélfújta stílus)

A fukinagashi stílusú bonsai formája azt érzékelteti, hogy a fa törzse, ágai és lombja állandó viharos szél hatására egy irányba fordul. Normális körülmények között felfelé növő törzsét és ágait a szél ferdére vagy közel vízszintesre fújja, és a fa egy irányba elhajló, szél borzolta formát vesz fel. A bonsai megformázásánál arra kell törekedni, hogy mindezeket a hatásokat minél természetesebben utánozzuk. A bonsainak minden részlete ezt kell, hogy éreztesse. Ennél a típusnál a törzs általában ferde, az ágak viszont rendszerint csak a törzs szél irányával ellenétes oldalán nőnek. Előfordul az is - és ez tipikus -, hogy a szél irányával ellentétes irányba növő ág vagy ágak megfordulnak, és a törzset megkerülve a szél irányát követik, ezért erősen görbültek a törzsnél. Igen gyakori, hogy egyes ágak a nagy igénybevétel hatására elhalnak, így jinné alakulva a bonsai korát öregítik. Vastag törzsű, egyenes bonsainál bekövetkezhet, hogy a szél, a vihar a törzset nem tudja meghajlítani és csak az ágak nőnek az állandó igénybevétel hatására vízszintesen, a törzs széllel ellentétes oldalán. A szél irányába növő ágak pedig U alakban kerülik meg a törzset, és a másik oldalon vízszintesek lesznek. A szél felőli oldalon a törzsről a szél magával sodort apró kövekkel és homokkal a kérget lecsiszolja, ezt teszi a gyengébb ellenállású csúccsal is, így az szabályos jinné alakul át.

SASHIEDA

(egy irányba kinyúló, egy hosszú ágú, egytörzsű bonsai stílus)

A sashieda stílus elég ritkán előfiorduló formázási megoldás. Egy törzsből és egyetlen erősen megnyúlt ágból épül fel, amely ág csak egy irányba fejlődik. Maga a megnevezés is utal erre, mert a sashi a leghosszabb, eda ágat jelenti. Példaként vegyünk egy konkrét növényt: középmagas bonsaiedényből vastag, göcsörtös, ferde törzsű japán barackfa emelkedik felfelé 45 fokos szögben, csúcsán laza koronával. A törzs középmagasságában egyetlen, a törzs fele hosszának megtelelő ág indul ki, és egy kicsit lefelé haladva, majdnem a bonsaiedény tetejéig ér le. Ezen az ágon a koronához hasonló laza oldalágacskákon fejlődik a lomb. Ezt a lombtömeget a törzs másik oldalán kialakított korona tömege egyensúlyozza ki.

A sashieda jellegzetessége az egy irányba növő egyetlen hosszú ágon kívül az is, hogy ez az ág lefelé csüngő, és ha ferde törzsről van szó, a törzs dőlésével azonos oldalon is nő ki, így a bonsai kiegyensúlyozására nagy gondot kell fordítani.

SHIDARE

(csüngős pendula stílusú bonsai)

Ezt a csüngő, pendula stílusú bonsait gyakran szomorúfűz stílusúnak is nevezik, mert ezt ismerik az emberek leginkább, mint csüngő formájú növényt. Valóban a szomorúfűz a legáltalánosabban csüngő ágú növény, és belőle lehet talán legkönnyebben ilyen stílusú bonsajt csinálni. Ám ha bonsainak alkalmazzuk, leveleinek lekicsinyítésével bőven meggyűlik a bajunk. Sok kínlódás után juthatunk csak el a megfelelő arányú levélzethez. Ebben a csüngő ágelrendezésben egyenes, ferde, moyogi és félkaszkád stílusú bonsaikat formázhatunk, a lényeg az, hogy az ágak csüngjenek. Ez a stílus - azt hiszem -, nem nagyon közkedvelt, mert megformázása sok odafigyelést igényel. Míg egy nagyméretű fa a természetben magától alakul ki csöngő formára, bonsai esetén drótozással, lekötéssel vagy súlyokkal kell lehúzni az ágakat, hogy ezt a formát tartani tudjuk. Minden újonnan kinövő ág ugyanilyen bánásmódot igényel.


A kompozíció alapján

TSUKAMI JOSE

(összetekeredett gyökércsomóból kinövő facsoport)

A soktörzsű kabudochihoz nagyon hasonló stílus. Itt is facsoportról van szó, ahol az egyes törzsek kis területen nőnek ki a talajból, külön gyökerekből, de ezek úgy össze vannak tekeredve, bogozódva, hogy nem lehet megítélni, melyik gyökér melyik fához tartozik. A facsoport alján az erős, összefonódott gyökérrendszer kilátszik a földből. Az ebből kinövő törzsek, ágak és lombok együttesen - a bonsaik lombozatára jellemzően - egy fa három vonallal lehatárolható lombját formázzák. Ha számlálatlanul ültetünk növényeket egy bonsaiedénybe, ezt az ültetési módot tsukami josénak nevezik.


YOSE UE

(erdő)

Ahogy a neve is mutatja, ez a stílus egy erdő vagy egy facsoport létrehozását jelenti, leggyakrabban azonos fajtájú fákból. Lehetséges fenyőfélék és lombhullató fák összeültetése is a természetesebb hatás érdekében, itt azonban csak olyan fajták jöhetnek szóba, amelyeknek fény- és vízigénye, talajjal szembeni követelménye azonos. Előírás, hogy a törzsek száma mindig páratlan legyen, és mindegyiknek elölről, de oldalról is láthatónak kell lennie. (Kivételt képez, ha nagyon sűrű erdőt telepítenek, ahol a sok törzs szinte meg sem számolható.) A legmagasabb és legvastagabb fa elöl helyezendő el, míg a legkisebb hátul. Az elhelyezés a csoportok kialakításának függvénye. egyik stílusnál sem használhatók olyan jól a fiatal növények, mint az erdőkészítésnél.

A telepítéshez lapos, ovális vagy téglalap alakú, viszonylag nagy méretű edényt szokás használni. Nem ritka az sem, hogy szabálytalan formájú, lapos kőre ültetik az erdőt. Szép példája ennek egy franciaországi bemutatón látott alkotás. A kanadai bonsaimester 2 m hosszü és legszélesebb pontján kb. 1 - 1/2 m széles, hegyes szögű háromszög alapú, kb. 10-15 cm vastag fekete kőlapra telepített erdőt, meÍyet elkészülte után hat ember cipelt le a pódiumról.

A telepítésnél ügyelni kell arra, hogy az alkalmazott fák stílusa azonos legyen (pl. egyenesen felfelé növő, moyogi, ferde, irodalmi vagy szélfújta). Csak így lehet harmonikus, egységes összképű erdőt készíteni. Ugyanakkor a fák magassága és kora nagyban különbözzön egymástól, mert csak így lesz jó összeállítású, jó perspektívájú, szép formájú az erdő. Az egyedi formázásra nem mindig alkalmas fák sok esetben erdőtelepítésre jól alkalmazhatók. Kezdőknek is ajánlható az erdőkészítés, mert fiatal fákból, tehát olcsó kiinduló anyagból rövid idő alatt lehet látványos eredményt elérni, míg egy egyedi fa megformázásánál ez több évet is igénybe vehet.

ISHITSUKI

(sziklabeültetés)

Az ishitsuki sziklára vagy sziklamélyedésbe ültetett és ott nevelt bonsaiforma. A gyökér részére csak az a kis tér áll rendelkezésre, amit a sziklaüreg nyújt, esetleg egy kicsit kivésve, kibővítve az ültetés előtt. A nyugati irodalom különbséget tesz a sziklát gyökereivel átfogó és a szikla alatti talajból táplálkozó bonsai stílus, a sekijoju, valamint a sziklára ültetett, csak a sziklán növő bonsai között. Egyes amerikai és japán szerzők csak az ishitsuki stílust ismertetik a sziklára gyökereivel ránövő bonsainál is, míg a japánok, ha egy kőedénybe ültetnek tipikusan irodalmi, bunjingi stílusú bonsait, ezt is ishitsuki stílusúnak nevezik. A franciák ishitsuki néven mindkét sziklával alakított bonsaistílust használják. Nos, legyen okos a japán bonsainyelvet nem beszélő szerencsétlen ember. Én a német és angol terminológiát fogadom el, ahol a két stílust külön néven ismertetik. Az ishitsuki a sziklába ültetett stílus. Nagyon fontos, hogy a "kompozíció" -hisz e szerint is különböztetik meg- realisztikus legyen. Arányos legyen a szikla és a fa, a fa formája és a szikla sziluettje is egységes képet mutasson. Szikla beültetésre majdnem minden stílusra kialakított fa alkalmas, talán a bábaseprű a legkevésbé.